András és barátai minden pénteken összeülnek, hogy megtárgyalják a velük történteket, és kiadják magukból a munkával járó feszültséget. Így volt ez három héttel ezelőtt is.
– Egy hónapja költöztem be a lakásomba, de két kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor aludtam egy igazán jót. Lassan megőrülök!
– Csak nem csavarogsz valamerre minden éjszaka? – kérdezte Bence.
– Dehogy, tuti egy nő van a dologban – mondta Lili.
– Jó lenne… nem tudok aludni a szomszédtól. Igaz, hogy ő az elsőn lakik a feleségével, én meg a harmadikon, de úgy üvöltözik szinte minden éjjel, mint aki nem normális. Tegnap egy órán keresztül hallgattam tőle, hogy: „Dögölj meg te szemét!”, „Rohadj meg!” és így tovább, sorolhatnám. Nem értem, hogy bírja ezt a párja?!…
– Jézusom! Nem szóltál nekik?
– Gondoltam már rosszabbra is, de nem akarok én lenni a kötekedő új lakó – mondta András.
– Másik szomszédtól nem kérdezted, hogy miért csinálja ezt? – érdeklődött Ernő.
– Ez egy tizenkét lakásos társasház. Néhány lakás üresen áll, a többi lakóval meg csak futólag találkoztam.
– Akkor próbálj meg füldugót használni, hátha segít – javasolta Lili.
– Akartam venni, de mivel nem alszom túl jól, feledékeny lettem.
– Akkor arra sem emlékszel, hogy a múltheti kört én fizettem?! Így most te jössz, haver – szólt nevetve Ernő.
– Szép próbálkozás – mosolygott –, de nem lettem teljesen szenilis. Ne aggódj, állom a cechet.
– Pincér, a legdrágább konyakból kérünk! – poénkodott Bence.
A társaság tagjai zárásig iszogattak, beszélgettek, majd elindultak haza.
Néhány nappal később András, az éjszaka közepén, az alatta lakó férfi ordítására és feleségének a sírására riadt fel:
– Mit képzelsz te magadról? Ki vagy te? Azt hiszed, mindent meg tehetsz? – üvöltötte a férfi.
– Nem hiszem el, megint?! Mitévő legyek? Szóljak nekik, vagy hívjam a rendőrséget? Azok úgy sem csinálnak semmit, amíg az asszony nem tesz feljelentést. Meddig tűri még ezt a nő? – tette fel magának a kérdéseket Andris.
Később, hajnalban, újabb kegyetlen, fájdalmas üvöltés rázta meg a lakókat.
– Kicsinállak, te állat! Szét tudnálak tépni! Dögölj meg! – ordította a férfi.
Két napra rá, csütörtök éjszaka, hasonló játszódott le az első emeleti lakásban. András aznap éjjel sem tudta kipihenni magát rendesen, pedig már füldugót is használt.
Másnap este Andris, beszámolt az esetekről a barátainak, akik próbálták őt tanácsokkal ellátni:
– Nem akarod te feljelenteni? Miért tűröd? – kérdezte Lili.
– A családon belüli erőszakkal nem igazán tudnak mit kezdeni a rendőrök. Kimennek, szólnak nekik, de nagyjából ennyi – mondta Ernő.
– Ez igaz – szólt Bence. – A szüleim mellett is lakott egy ilyen házaspár. A férfi rendszeresen ivott, és balhézott a nővel mindaddig, amíg az asszony el nem költözött. A rendőrség sokszor kint volt náluk, de nem csináltak semmit – mondta.
– Kezdem érteni, hogy miért én vagyok a lakás negyedik tulajdonosa. Kár, hogy az, akitől vettem, nem számolt be a szomszédok szokásairól.
– Persze, mert úgy nem tudta volna eladni neked a lakást – mondta Lili.
– Hihetetlen, hogy mit művelnek. Ráadásul szerintem iszik is. Hétvégén órákon át tombolt. Az egyik ablakuk is kitört.
– Ha ez megnyugtat – kezdte Ernő –, a következő kört én állom – nevetett.
– Abban biztos voltam, hogy a derűlátásodra mindig számíthatok – mondta András.
– Máris hozom. Mindenkinek a szokásost, igaz?! – A választ már nem várta meg, elindult a pult felé.
Amint Ernő visszaért az asztalukhoz, abban a pillanatban belépett a bár ajtaján Oszkár, a csapat ötödik tagja.
– Nézzenek oda, a professzor úr. Ha előbb jössz, téged is meghívlak.
– Még csak rezidens vagyok, Ernőkém, de ami késik, nem múlik – nevetett.
A társaság örömmel üdvözölte Oszkárt, aki a budapesti Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika egyik orvosa. A barátainak, csak Doki.
– Dokikám, merre jártál? – kérdezte Bence.
– Sok volt a túlóra. Ti hogy vagytok? Mikről maradtam le?
– Andris a szomszédját meséli. Elég durva fickó – mondta Lili.
– Miért? Mit történt?
– Több mint egy hónapja vettem egy lakást az Ady Endre utcában… – kezdett bele a történetbe András, majd részletesen beszámolt Oszkárnak az álmatlan éjszakáiról és a férfi üvöltözéseiről.
– Második kerületben laktok, igaz? – kérdezte a Doki.
– Igen, de ezt honnan tudod? – érdeklődött András meglepődve.
– Tudom, ki az az ember. Nem beszélhetnék róla, köt a titoktartás.
– Honnan ismered?
A társaság némán, kérdőn nézett Oszkárra.
– Tudod, hogy bízhatsz bennünk – szólt Bence.
– A helyzet az, de tényleg maradjon köztünk, hogy a betegünk volt. Hónapokig feküdt nálunk, az osztályon.
– Miért? Mi történt vele? – kérdezte András.
– Ez titok, rendben?! Tavaly ez a férfi, több magyar kollégájával együtt, kutatóként vett részt egy régészeti ásatáson Kazahsztánban a helybeliek felügyelete mellett. Így esély sem volt rá, hogy rejtve maradjon a terroristák előtt a számos felbecsülhetetlen értékű kincs. Sajnos a támadók nem hittek a régészeknek, biztosak voltak benne, hogy sokkal több mindent találtak, mint amit átadtak nekik, ezért elrabolták és foglyul ejtették a kutatók egy részét. Gondolom, sejtitek, hogy a többiekkel mi történt. Az életben maradtakat kegyetlenül megkínozták. Többet, köztük a szomszédodat is, meglőttek, megvágtak, megégettek stb. Borzasztó, amin át kellett menniük. Két havi pokoljárás után engedték őket szabadon, váltságdíj fejében. Könnyen szót értettek a magyarokkal, mert mindannyian beszéltek kazah és angol nyelven is. Nálunk kezelték a túlélők egy részét. Inkább nem megyek bele, hogy miért nem lett az ügyből sem rendőrségi ügy, sem sajtóhír.
– Úristen! Ez borzasztó. Csoda, hogy túlélték – szólt Bence.
– Felfoghatatlan! – mondta Lili.
– Atyaég, ez hihetetlen! Szegény ember, hát ezért üvöltözik? De miért fenyegeti a feleségét? – kérdezte András.
– Igen, ezért – mondta Oszkár. – Nem őt fenyegeti, hanem újra átéli a vele történteket, és amit ott nem tudott kiadni magából: a fogva tartóival szemben érzett dühöt, haragot, az most jön ki belőle. Úgy néz ki, van még mit feldolgoznia sajnos. Szomorú, hogy visszaesett az állapota. Nem jelentett veszélyt sem magára, sem másra. Azért engedtük haza, saját felelősségére, mert nagyon szép javulást mutatott a kezelések hatására. Semmi gond nem volt vele. Remélem belátja, hogy baj van, és visszajön hozzánk.
