Téged is kerget az idő?
„A mágiában – és az életben – csak a jelen pillanat létezik, a MOST. Az időt nem úgy mérik, ahogy két pont közötti távolságot. Az »idő« nem múlik.”
Vélekedett Paulo Coelho. Azt hiszem, igaza volt.
Az idő. Valami, ami az egész világunkat behálózza. Ott él minden emberben, ott kering minden körül. Befolyásol, rettegésben tart, kapkodásra késztet. Úgy múlik el, hogy meg sem született. Az időnek az egyetlen ellenség a most, mert abban számunkra is érezhetően megáll, megszűnik. Ott mutatja meg az igazi arcát az idő. Azt, hogy csak illúzió!
Az ember alkotta, hogy tudjon mihez viszonyítani, és legyen egy örökös „szilárd” pontja, amire támaszkodhat. Csakhogy mivel elhittük, hogy létezik, engedjük neki, hogy megkeserítse az életünket. Irányítson, fogságba ejtsen minket. Nem lenne szabad, nem kellene így lennie!
Nade!
Tegyük fel, hogy létezik. Jó? Tegyük fel, hogy nem egy kreált valami. Rendben?
Mindenkinek ugyanannyi áll a rendelkezésére. Ugyanaz a huszonnégy óra. Mégis mindenki másra használja fel. Alapvetően nincs ezzel semmi baj, csak sajnos rengeteg felesleges dologra fordítjuk, mert azt hisszük, hogy dúskálunk benne.
De hogy lehet valamiből sok, ami nincs?!
Tudom, vannak kötelességeink, olyan dolgok, amiket muszáj megtennünk. Időt szánni rá. Ugye?! Dolgozni járunk, hivatalos ügyeket intézünk, boltba megyünk és így tovább. Emberek vagyunk, ezek az alap működésünk elkerülhetetlen részét képezik. Igaz, van, aki elvonultan él egy önfenntartó farmon, tanyán és megold magának mindent, amit csak tud, de ez egy másik téma. (Szívem szerint én is ezt tenném.)
Szóval, mindenki máshogy osztja be, máshogy használja fel az idejét, és itt jön az igazán lényeges rész:
Miért fordítunk rengeteg időt a gyűlölködésre? A másik ember lejáratására, ócsárolására? Nem arra gondolok, amikor jogosan(?) vagyunk kiborulva a másik emberre, mert tényleg olyat tett velünk, ami még a pápát is kizökkentené az egyensúlyából, hanem a teljesen értelmetlen, indokolatlan, semmi hasznot és megoldást nem eredményező, szimpla utálkozásra. Ha van rajta sapka akkor azért, ha nincs akkor azért! Mindenki ismeri nyuszika kalandját a viccből.
Mi értelme van az élő fába is belekötni?
Miért kell mindig a másikban valami rosszat találni, és minden apróságból elefántot csinálni? Miért kell minden félig teli pohárból kiönteni a vizet – ráadásul a másik ember arcába, nem egy „fára”, hogy legalább valami haszna is legyen…
Őszintén, mire jó a mindent elsöprő, értelmetlen negativitás?! Nincs olyan perc, másodperc, amit az ember visszakap. Nincs! Ahogy időnk sincs, de hisszük, hogy mindenre jut. Itt kérdezem meg tőled, kedves olvasó:
Te tudod, hogy mennyi időd van hátra?
Ha tudnád, ugyanazt tennéd holnap, amit most csinálsz, vagy azt, amit a mai nap tettél? Te, biztos, hogy jól osztod be az idődet? A szenvedélyednek, hivatásodnak élsz, még ha csak hobbiszinten, de jelen van az életedben? Mit gondolsz? Meddig halaszthatod még, amit tíz-húsz, akár harminc éve tolsz magad előtt, holott érzed, hogy már rég meg kellett volna tenned, lépned vagy elengedned?! Szentül hiszed, meggyőződésed, hogy van elég időd a halogatásra?! Ugye, hogy nincs.
Akkor megéri rendszeresen olyan dologgal foglalkozni, ami lehúz, kimerít és boldogtalanná tesz?! Nem lenne jobb, szebb, tisztább, hasznosabb arra fordítani az időt, hogy meglássuk az értéket magunk körül és az életünkben?! Hogy észrevegyük azokat az apró dolgokat, amik képesek színesebbé, élhetőbbé, szeretetteljesebbé varázsolni a hétköznapokat?! Nem lenne érdemesebb arra koncentrálni, ami tölt minket? A másik bírálása helyett, inkább azt keresni tudatosan, amit szeretünk benne? Ugyanaddig tart szeretni, mint gyűlölni!
Saját példám: autóvezetés közben, azon kaptam magam sokszor, hogy mentem, siettem volna, gyorsan-gyorsan, teljesen feleslegesen. Türelmetlen voltam, rohantam volna, csak azért mert. Nem tudom miért. De fülön csíptem magam, és elkezdtem értékelni magát a helyzetet, hogy autóban ülök. Azt, hogy ráérek, hogy egészséges vagyok, és megtehetem, hogy autót vezessek.
Jelen voltam a mostban, abban, hogy kényelmesen a saját kocsimban ülve, megéltem a szabadságot, és ilyen nyári hőségben a vásárolt dolgokkal, nem a buszmegállóban kaptam hőgutát vagy a járdán sétáltam, cipekedtem, hanem nyugodtan, békésen, komfortosan hazavezethettem. Nagyon nem mindegy.
Azt az időt, energiát, amit a másik ember, sofőr ócsárolására, a túlzottan meleg idő, vagy a magas bolti árak szidalmazására, illetve a jelen gazdasági, politikai helyzet feletti ítélkezésre fordíthattam volna, azt inkább a pozitív dolgok megélésre használtam fel.
Sokkal jobb lelkiállapotban, szeretettel telve értem haza, és jöttem fel a lakásba. Nem lenne jobb, ha mindenki a szépre koncentrálna?! Nincs elég rossz így is az életünkben?! A világon nem, de magunkon változtathatunk! Érdemes tudatosabban élni, az igazán lényegesre koncentrálni.
Éld meg a jelent a híradó helyett!
Szeress, alkoss, nevess, élj, a sárga csekkek ellenére! Keresd meg az életedben a szépet, ami tölt téged, ami örömöt okoz! Valamit, amit szívből tudsz csinálni, és építsd be a napi rutinok közé, hogy megállsz megcsodálni egy virágot vagy egy kis madarat a járda melletti fűben.
A varázslat körülöttünk van, csak észre kell venni! Mondd ki, ha szeretsz valakit! Mindegy, hogy barát vagy párkapcsolat vagy szülő! Mutasd ki, mondd ki, nem tudhatod meddig teheted meg! Sajnálni fogod, amikor már túl késő lesz, és sajnos, el fog jönni az az idő!
