Dobban a szív, visszhangzik a kérés,
Keresi létét, kiben lángol az érzés!
Kérdőn tekint a fátyolos arcokra,
Mámorban úszó, bánatos barkóba!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Félem a magányt, érzem, hogy tép,
Égeti lelkem, romokban a kép!
Meddig megy így, hol vagy már végre?
Merném fogadni? Tennem kell érte!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Erőmet a földről, apránként szedem,
Érzem, hogy akarom… Akarom! Kell nekem!
Lenyúlnék érte, tenném, mert Lételem,
Felállva látom, hogy múlik az értelem!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Nem adom fel, hisz fel nem adhatom,
Meg kell történjen, ő az ajándékom!
Kapkodom a levegőt, vakít az idegen,
Rég látott tájon, reszketek félszegen!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Nem bánok semmit, mennem kell tovább,
Nincs idő és kifogás, mennem kell tovább!
Megbotlok párszor, gödörből eszmélem,
Mélyebbről indulva, magasba érkezem!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Látom már szikrázni, mutatja magát,
Megéri küzdeni, ez nem csak egy ábránd!
Rángat a múlt, sikít az elme,
Hív és csábít, színes az ego terme!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Nincs visszaút, nem húz be megint,
Kiléptem onnan, erőmben érint!
Megnyílt a kapu, kitárom szárnyam,
Repülnöm kell, élni a vágyam!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Érzem, hogy elkap, de ez valami más,
Ez őszinte, igazi, nem egy látomás!
Emeli a lényem, taszítja felfelé,
Tiszta az út, sietek hát elé!
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Meglátom végre, tündöklő mosolyát,
Megérte megjárni a szenvedés mocsarát!
Kimászva onnan, a démont elhagyva,
Kegyelem a sorsom, a társamat adta!
