– Kedves hallgatóim! Megérkezett hozzánk a mai beszélgetőpartnerem. Örömmel mutatom be nektek Endrész Gábort, írót, költőt, publicistát, elkötelezett állatbarátot, környezetvédőt és nem utolsó sorban közeli barátomat, akivel idestova húsz éve tartunk fent szoros kapcsolatot. Köszöntelek a stúdióban, Gabikám. Hogy érzed magad?
– Üdvözlöm a kedves hallgatókat, szervusz Péter! Köszönöm, hogy itt lehetek. Mindig boldogan jövök be hozzád beszélgetni. Köszönöm, jól. Tartósan jól vagyok, azt hiszem – válaszolta nevetve.
– Ezt őszinte örömmel hallom. De rólad amúgy is köztudott, hogy a te poharad nemhogy félig tele van, hanem ki is csordul belőle a víz, igaz?
– Ez jó, ez tetszik – válaszolta. – Hát való igaz, hogy szeretem az életet a napos oldaláról megközelíteni, és igyekszem meglátni a rosszban is a szépet. De hát érdemes másképpen?
– Ez tényleg így van szerintem is, bár nekem nem mindig sikerül, de törekszem, mondjuk úgy – válaszolta Péter mosolyogva.
– Persze vannak nehezebb napok is, sőt! De azért jobb azokból is megpróbálni kihozni a legtöbbet – mondta. – Van egy nagyon kedves, idős szomszédom. Mindig azt mondja, amikor megkérdezem tőle, hogy hogy van, idézem: „Hát, Gabikám, tudod az első kilencven év csak úgy elrepül, hogy észre sem veszed. A maradékot, meg már csak percekben számolod. Hova idegeskedjek?! Élvezzük, amíg lehet! Nem?”
A két férfi nagyot nevetett.
– Imádom! Kilencven éves elmúlt, és ilyen laza a felfogása?! – kérdezte Péter.
– Nagyon szeretek vele beszélgetni. Amióta a szomszédom egyszer nem hallottam panaszkodni, és nem láttam szomorkodni. És ez tényleg így van. Jó, nem vagyok bent a házban vele nyilván, de sokszor találkozunk, beszélgetünk, és más is ezt mondta róla. Nagyon szuper a gondolkodása, hozzáállása.
– Lehet ezért is van köztünk még, szerencsére. Isten éltesse sokáig, innen is üzenjük neki – mondta Péter kedves hangon. – Viszont ha jól tudom, neked meg most jelent meg a harmadik köteted, igaz?! Két napja. Mesélnél róla?
– Igen, köszönöm. Érdekes, hogy a beszélgetésünk pont hasonló szellemben indult, mint ami áthatja a könyvet. Ez tulajdonképpen egy novelláskötet. Pontosabban hat különböző ember történetét meséli el, hosszabban kifejtve. És minden „főhős” története kapcsán, megszólalt egy-egy vagy akár több személy, aki érintett az adott illető felépülésében, küzdelmében. Pl.: orvosok, ápolók. Ugyanis ez a könyv hat ember útját mutatja be a legmélyebb gödrökből a fellegekig. Hat csodálatos gyógyulás. Igazi erőt adó, motiváló életutak.
– Fantasztikusan hangzik. Biztos vagyok benne, hogy meg fogom venni, amint lesz rá időm. Kellenek az ilyen témájú írások, a pozitív végkifejletű történetek. Kell, hogy az emberek lássák, olvassák, tudják, hogy ilyenek is léteznek.
– Gondoltam rád, Petikém. Fogadd el kérlek szeretettel – mondta, és átnyújtott neki egy dedikált példányt. – Már akkor mondtad, hogy meg fogod venni, amikor még csak az ötlettel játszottam, hogy írok egy ilyen könyvet.
– Ó! Most tényleg megleptél! Megtisztelsz, köszönöm szépen, barátom! Mindenképpen elolvasom. Köszönöm még egyszer.
– Forgasd egészséggel. Remélem, tetszeni fog – válaszolta mosolyogva Gábor.
– Ebben biztos vagyok. Viszont, ha jól emlékszem, amikor erről a könyvedről beszéltünk, említettél egy másik témát is, amiről tervezted, hogy írsz majd. Az aktuális még?
– Ilyen pontosan emlékszel? Pedig már két éve annak, hogy ezt megvitattuk.
– Természetesen. Ami fontos, azt megjegyzem!
Gábor mosolyogva fogadta barátja válaszát.
– Megtisztelsz. Igen, hogy őszinte legyek azt a témát megtartottam, és már el is kezdtem kidolgozni, sőt szerencsére nagyon jól haladok vele. Nemsokára kész.
– Na, ez fantasztikus! Elárulhatjuk a kedves hallgatóknak, hogy miről fog szólni az a kötet, milyen témát fog feldolgozni?!
– Tudod, hogy nem szoktam reklámozni a műveimet megjelenés előtt, viszont ez elég erős, aktuális téma, és úgy érzem, hogy keveset foglalkozik ezzel a férfi világ.
– Mert, hogy a férfiak lelkivilágát érinti, ugye?!
– Igen, többek között. A férfi és az érzelmek. Összefoglalva, röviden.
– Valóban, ez eléggé megosztó téma.
– Viszont fontosnak tartom, hogy beszéljünk róla. Sajnos a férfitársadalom és ezt rengeteg embernél tapasztalom, elzárkózik minden érzelem, érzés és stressz megélése, kimutatása elől. Ismeri mindenki a „szabályt”: a férfi nem sír!
– Igen! Sokat hallottuk ezt gyerekkorunktól kezdve. „Katonadolog!” Mondták a nagy öregek – felelte Péter.
– Igen. És ezt a témát járom körül a könyvben. Részletesen. Beszámolókkal, véleményekkel. Pszichológusokat, orvosokat szólaltattam meg a témával kapcsolatban. Ugyanis rendkívül veszélyes ez a szokás. Mindent jól elnyomni, visszafojtani. Ugye? A férfi egy gép, csak megy és ledarál minden akadályt maga előtt. Na, igen, ez egy darabig szépen működik, viszont az idő előrehaladtával a szervezet, a test nem képes ugyanolyan mértékben elviselni a rengeteg elfojtott fájdalmat, csalódást, feszültséget, mint eleinte, fiatalon. Egyszerűen nem bírja már tovább cipelni, és hirtelen megjelennek a problémák, betegségek. Nem képes elviselni ugyanazt a tempót, igénybevételt. Kevés alvást, monoton nehéz munkát. Nem tűri a kizsigerelést egy ponton túl.
– Abszolút így van. Sok férfinál látni már a negyvenes évei közepén vagy már előbb is. Le vannak terhelve, és ne értse félre senki, a nők is! Teljes mértékben! Egy pillanatig nem vitatjuk el, hogy a nők sokszor nagyobb hatásoknak vannak kitéve, mint a férfiak.
– Ezt jól látod, Péter, sajnos így van! Erről írtam a könyvben is, hogy a nők (és ott példákkal is szemléltetem) számos alkalommal vannak nagyobb terheknek kitéve, mint bárki hinné. Viszont tény, hogy sok nőnek nem probléma sírni, tombolni, dühöngeni, vagy olyan úton kiadni a feszültséget, amit egy férfi már jóval kevésbé enged meg magának. Tudod, csajos este, filmnézős, beszélgetős, pityergős. És tisztelettel kérem a hölgyeket, hogy ne értsék félre, egyáltalán nem pejoratív értelemben mondtam, írtam ezeket.
– Valóban, a társadalom valahogy elnézőbb és megértőbb egy síró, érzelmes, elgyengült nő láttán, még az utcán is vagy egy boltban is akár, mint egy férfival szemben.
– Igen! Persze egyáltalán nem az a cél, és senki nem is várja, hogy a férfiak is úton-útfélen sírják el magukat. Nem! Viszont az is túlzás, ami jellemzi az átlag férfit. És ez gyűrűzik, tudod, mert hogy vezeti le a munkahelyi, párkapcsolati, baráti stb. problémáit?!
– Például ivással sajnos – felelte Péter.
– Pontosan. Irány a kocsma, és minden megy a pohár aljára. Csak tudjuk, hogy amilyen hangulat, lelkiállapot miatt kezd el inni az ember, tökéletesen azt az állapotot erősíti fel az alkohol. Nem az ellenkezőjét! És ebből szoktak lenni a hatalmas balhék. Verekedés, rongálás, egymás elnyomása, autóval száguldozás a városban, komoly sérülések és a legrosszabbról nem is beszélve.
– Igen, sajnos rengeteg ilyen esettel lehet találkozni. Vagy ami még szintén rendszeres és borzalmas, az a családon belüli erőszak – válaszolta a műsorvezető.
– Így van! Beszéltem hölgyekkel erről, mert hát az esetek kilencvenkilenc százalékában ők az elszenvedői (és szándékosan nem száz százalékot mondtam). Meséltek rettenetes dolgokat. Olyan férfiak követték el sokszor az erőszakot, akik amúgy kedvesek, szelídek, barátságosak és még inni sem nagyon szoktak, csak egy születésnapi ünneplésről hazaérve, otthon adták ki magukból a hosszú évekig visszafojtott a rengeteg, kínzó rosszat, feszültséget, fájdalmat.
– Én úgy tudom – kezdte Péter–, hogy sokszor még a kocsmáig sem mennek el inni. Hanem otthon elkezdik egy pohár itallal és nem tudnak megállni.
– Igen. Sok hölgy számolt be erről. Rettenetes. Ezért is lenne nagyon fontos nyíltan, nagy közönség előtt beszélni arról, hogy a férfi is egy ember, egy lélek, egy érző, összetett lény. Semmivel sem több, rosszabb, kevesebb, másabb, mint egy nő. Egy lélek egy testben, ami érez, tapasztal, megél stb. Nem győzőm hangsúlyozni a fontosságát, hogy üljenek le az emberek, és beszéljék ki a problémáikat! Ne hagyják elfajulni a dolgokat! Ne cipeljék, és ne fojtsák el magukban tovább! – sóhajtott egyet, majd folytatta.
– Ha valaki nem tud kivel kapcsolatot teremteni a közvetlen közelében, akkor ott vannak a szakemberek. Akikkel diszkréten, kellemes, biztonságos környezetben, teljes titoktartás mellett lehet beszélni akármiről. Mindenre van megoldás és lehetőség! Mindenre! Le kell ülni, le kell ültetni az illetőt (természetesen erőszak nélkül, ha nyitott rá) és őszintén, a másikat tiszteletben tartva, igenis ki kell mondani, ki kell adni a frusztrációt, és mindent, ami nyomja az ember szívét, lelkét. Van úgy, hogy fel kell adni a büszkeséget, mert az képes sírba vinni az embert!
– Én is így gondolom. Teljes mértékben. Nem véletlenül szokták mondani; „szívére veszi.” És ez abszolút így van! Sokan gyűjtik a szívükben a fájdalmakat, és mi a következménye?! Szívroham, infarktus, stroke és sokszor félárván maradt gyerekek! Negyven-ötven évesen hagynak hátra mindent, mindenkit – mondta Péter.
– Vagy még fiatalabban. Volt ilyen közös barátunk.
– Igen, azonnal ő jutott az eszembe. Persze, valahol érthető a zárkózottság, mert a társadalom sajnos ilyen, konzervatív és rettenetesen előítéletes. Ugye?! Azonnal jön a beskatulyázás, lelki bántalmazás, ha egy nyitott, érzelmes férfit lát.
– És tudod mi az érdekes és szomorú?! Hogy aki olyan férfit, fiút, bánt, aki megéli az érzéseit, fájdalmait, azt valójában azért bántja az illető, mert ő maga nem képes ugyanerre. Mármint a félelmei, érzései kimutatására, és egy rettenetes belső konfliktust, feszültséget él át abban a helyzetben, nem tud vele megbirkózni, mert fél, hogy mi van, ha őt fogják pontosan ugyanezért támadni. És nem védeni akarom az ártó szándékú embereket. De mivel a tükör törvénye itt is működik, ezért nem marad más módszer, mint (a legjobb védekezés a támadás alapon) az erőszak! – jelentette ki határozottan Gábor.
– Igen! Sajnos nem tudjuk, hogy meddig fog ez még így menni. Hány barátot, apát, férjet kell még fiatalon eltemetni, és hány nő fog még erőszak, bántalmazás áldozatává válni, mire megváltozik a férfiak gondolkodása és a társadalom befogadó képessége az érzelmek, érzések megélésére. De próbáljunk meg bízni és hinni.
– Így van! Az a legfontosabb, hogy a poharunk tényleg mindig félig tele legyen. Meg kell tenni mindent a figyelem felkeltésére pozitív lépésekkel, és remélni, hogy lesz változás.
– Egyetértek veled! Kedves hallgatóink, most viszont mi tartunk egy kis szünetet, és tíz perc múlva innen fogjuk folytatni a beszélgetést Gáborral, aki sok érdekes témával készült még nekünk a mai napra. Érdemes lesz tovább hallgatni minket. Addig se menjenek sehova, élvezzék a változatos, fülbemászó dallamokat. Jövünk vissza nemsokára!
